Job 32

1 S megszűnt ez a három férfi felelni Jóbnak, mert igaz volt a maga szemeiben. 2 Akkor föllobbant haragja Elihúnak, a Búzbeli Barakél fiának a Rám nemzetségből; Jób ellen lobbant föl haragja, mivelhogy igazabbnak vélte magát Istennél, 3 s három barátja ellen lobbant föl haragja, mivelhogy nem találtak feleletet, de Jóbot gonosznak ítélték. 4 Elihú pedig kivárta Jóbot szavaival, mert azok korra öregebbek voltak nálánál. 5 De látta Elíhú, hogy nincsen felelet a. három férfi szájában, akkor föllobbant haragja. 6 S megszólalt Elíhú, a Búzbeli Barakélnek fia és mondta: Fiatal vagyok én korra, ti pedig aggastyánok, azért tartózkodtam és féltem attól, hogy tudásomat közöljem veletek. 7 Azt mondtam: Napok beszéljenek és az évek sokasága tudasson bölcsséget. 8 Ámde a szellem az a halandóban s a Mindenható lehelete, a mi értelmessé teszi őket. 9 Nem a sokévűek bölcsek, s nem a vének értenek ítéletet; 10 azért mondtam: hallgass reám, hadd közöljem én is tudásomat. 11 Lám, várakoztam szavaitokra, figyeltem értelmezéseitekre, míg átkutatnátok a beszédeket. 12 Ügyeltem is reátok, de íme nincs, ki Jóbot megczáfolná, ki közületek mondásaira felelne. 13 Nehogy mondjátok: találtunk bölcsességet; Isten taszítsa őt el, nem ember! 14 De nem én hozzám intézett beszédet, nem is a ti mondásaitokkal válaszolnék neki. 15 Megrettentek, nem feleltek többet, elszakadtak tőlük a szavak. 16 Várakozzam-e, mert ők nem beszélnek, mert elállottak, nem feleltek többé? 17 Hadd felelek: én is a részemmel, hadd közlöm én is tudásomat. 18 Mert tele vagyok szavakkal, szorít engem bensőm szelleme. 19 Íme bensőm olyan, mint nyitatlan bor, mint a mely új tömlőkből kifakad. 20 Hadd beszélek, hogy megkönnyebbüljek, kinyitom ajkaimat és felelek. 21 Nem kell senki személyét tekintenem és embernek nem fogok hízelkedni; 22 mert nem is tudok én hízelkedni; csakhamar elvinne engem alkotóm.